Tai Chi Chuan - Chi Kung - Nei Kung
100 napos kihívás

SanBao Tai Chi Chuan és Chi Kung – Nei Kung

SanBao Tai Chi Chuan és Chi Kung – Nei Kung a Taoista hagyományt követve a Három Kincs (SanBao) megértésével, fejlesztésével, átalakításával foglalkozik, edzéseken, a fizikai mozgások elsajátításán keresztűl. Minden gyakorlat és módszer úgy épül fel, hogy megtalálható benne a Három Kincs (SanBao), a Jing (Életerő, Esszencia) – Testi szint, a Chi (Qi, Életenergia, Érzelmek) – Légzőgyakorlatok, Energetika, és a Shen (Szellemi erő, Tudatosság) érzékelése, fejlesztése, átalakítása – Tudatosság, Jelenlét gyakorlása. Ehhez kínálok ezdéslehetőségeket, gyakorlásokat mindenkinek aki szeretne edzeni, gyakorolni, önmagával foglalkozni, fejlődni, fejleszteni magát.

 

Szentgyörgyi Albert szerint (1930): „A sport, az nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb és legnemesebb nevelő eszköze. A sport fogalma azonban nem tévesztendő össze puszta testi ügyességgel, a rekordhajhászással, a nyereségvadászással és a legutóbbiakkal együtt járó primadonnáskodásokkal. Az utóbbiaknak nemcsak, hogy a sporthoz semmi közük, de a sportnak egyenesen ellenségei. A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életre való nemes küzdelem szimbóluma” (Balogh, 2015). –

http://psycho.unideb.hu/sport/fejezetek/kb_sporttudomanyi/_book/a-sport-fogalma.html

“A sport rekreációs funkciója kapcsán tehát újra beszélnünk kell a rekreációs élményről (Gray 1978), melyet a sportolás során megszerzett „áramlatélménnyel”, a flow-val, is azonosíthatunk (Jackson és Csíkszentmihályi 2001, Kovács 2002). A flow ugyanis valamennyi sportoló sajátja lehet, aki optimális élményeket szeretne kapni cserébe fizikai erőfeszítéseiért, sportoljon akár professzionális szinten, akár a kikapcsolódás, vagy fizikai állapotának javítása céljából.”

http://www.jgypk.hu/tamop13e/tananyag_html/tananyag_reki_1/ii2_sportrekreci_rekrecis_sport.html

 

“Nem váltam ki sehonnan, mindig is léteztem, most is ugyanott vagyok, mint eddig.”

A Nyitottság elvét követve senkitől nem zárkózom el, senkit nem utasítok el, amíg a kölcsönös tisztelet megvan, aminek kölcsönösnek kell lennie. Fontos, hogy tudjunk együtt edzeni, gyakorolni, dolgozni, és én mindent meg fogok tenni ennek érdekében.

Amíg a kölcsönösség megvan, addig bárki, bármikor csatlakozhat az edzésekhez, gyakorlásokhoz, programokhoz, nincs semmiféle megkötés, csak annyi, hogy ha gyakorolni szeretnél, gyere el.

Mindenkinek magának kell megtennie az első lépést.

Festmeny a Tai Chi alapito taoista bolcsrol Chang San Feng-rol Hiu-tol

Festmeny a Tai Chi alapito taoista bolcsrol Chang San Feng-rol Hiu-tol

“Ne feledd: Nincs Titok! Gyakorlás van. Ahol titkolódzás van, ott ámítás is van. Az nem őszinte. Előttem sosem volt Titok, ma sincs. A Mestereim mindig mindent megmutattak, megmutatnak, mindig, minden körülmény között. Első a Gyakorlás, utána a Filozófia. Első a Test, majd az Érzelmek, vele együtt jön a Tudatosság.”

A kínai szavak átírásával kapcsolatban: a hétköznapi életben elterjedt átírást alkalmazom, azt, amit eddigi tapasztalatom alapján könnyen megérthetőnek találtam, azt, amit a hétköznapi emberek is használni tudnak.
Azért nem a fonetikus magyar átírást, hanem az angol átíráshoz legközelebbit, néha találsz majd pinjin átírást is. Igyekszem következetes lenni.

A honlap és tartalmai folyamatos fejlesztés és frissítés alatt vannak, az alap információk mindig elérhetőek. Kérlek légy türelemmel ha valamit nem találsz meg elsőre! Észrevételeidet, kérdéseidet az adott elérhetőségeken vagy a Kapcsolat menüpontnál tudod elküldeni.

A programajánlóban más iskolák, tanárok, barátok által szervezett programokat ajánljuk. Azokat, melyeken mi is részt vennénk, vagy részt is veszünk. Mivel ezeket nem mi szervezzük, ezért ott, az adott programok szervezőinek az elérhetőségét találod meg.

Köszönöm!

Farkas Gábor Viking

 

 

SanBao Tai Chi Chuan és Chi Kung évfordulók

 

A SanBao Tai Chi Chuan és Chi Kung edzései, tanfolyamai

Tai Chi edzések, gyakorlások

Chi Kung gyakorlások, tanfolyamok

Élet-Erő Növelő és Egészség Karbantartó tanfolyam, mely visszahozza az Egészséged és a Fiatalosságod!

Chi Kung tanfolyam kezdőknek 

Ismétlő Chi Kung gyakorlás 

Haladó Chi Kung gyakorlás 

Élet-Energia keringését javító tanfolyam mely oldja a testedben lévő blokkokat!

 

A SanBao Tai Chi Chuan és Chi Kung tanuloi szintjei

Hírek, események

Beszámoló a 12. Nagy Nyári Tai Chi Chuan és Chi Kung Intenzív Edzőnapok 2022. július 12-17. táborról

Nagyszerűen sikerült a 12.  Nagy Nyári Tai Chi Chuan és Chi Kung Intenzív Edzőnapok 2022. július 12-17. táborunk! Az előzetes terveimhez, felkészülésének megfelelően zajlott a tábor, és minden csoport megtanulta azt, amit szerettem volna megtanítani nekik! Néha hajtottam az edzéseket, viszont volt utána pihenőidő és közös vagy egyéni szabadprogram is. Képekkel bajban vagyok, talán Google fotókból megosztom,

Keddi Személyes jelenlétű Teljesen Kezdő, Alapozó Tai Chi és Chi Kung Alaptanfolyam Budapesten, 17:45-19:15 óráig

Kedves Érdeklődő! Teljesen Kezdők számára indítok Teljesen Kezdő, Alapozó Tai Chi és Chi Kung Alaptanfolyamot Budapesten belvárosában, fedett, jól megközelíthető helyszínen 2023. január 10-től keddenként 17:45-19:15 óráig! A személyes, jelenléti foglalkozást annak ajánlom, aki most szeretné teljesen elölről elkezdeni a Tai Chi (Taiji, Tajcsi) és a Chi Kung (Qi Gong, Csikung) tanulását.

Kezdő Chi Kung tanfolyam – Teljesen kezdőknek és ismétlőknek – Zoomon Online Felvételről

Chi Kung Tanfolyam Kezdőknek és Ismétlőknek – online felvételről Kezdő Chi Kung tanulása, gyakorlása – kérdések, jelentkezés – Online Felvételről Örömmel tájékoztatlak, hogy lehetőség van Kezdő és Ismétlő Chi Kung Tanfolyamra – online felvételről! Haladó Chi Kung akkor lesz, ha jelzed nekem, hogy szeretnél jönni! Köszönöm az érdeklődéseket a Kezdő Chi Kung tanulásra, gyakorlásra –

Csütörtöki Online Teljesen kezdő, Alapozó Tai Chi és Chi Kung Alaptanfolyam Zoomon Felvételről, 18:30-20:00 óráig

Kedves Érdeklődő! Teljesen kezdők számára indítok Teljesen kezdő, Alapozó Alapozó Tai Chi (Taiji) és Chi Kung (Qigong) Alaptanfolyam Zoomon Online Felvételről minden hónap első csütörtökétől 18:30-20:00 óráig. A Zoomon Online Felvételről foglalkozást annak ajánlom, aki most szeretné teljesen elölről elkezdeni a Tai Chi (Taiji) tanulását és nincs lehetősége eljönni a heti rendszerességű személyes edzésekre.

Viking emlékei Dan Dochertyről

Emlékeim Dan Dochertyről 2021.12.21. Dan az utóbbi években igyekezett összegyűjteni benyomásokat, történeteket a nála töltött Tai Chis éveinkről 100 szóban, kapcsolódva ahhoz, hogy már 50 éve gyakorolt harcművészetet. Az én történetem sajnos nem készült el a weboldalára, és nézzétek el nekem, mert most kicsit hosszabb lett! Sajnos ez már egy megemlékezés is egyben, és szeretném az élményeimet,

Chi Kung tanfolyam Kezdőknek – Tavasz Visszahozatala – Bian Hui Chun Gong – Élet-Erő Növelő Egészség Karbantartó tanfolyam

Kezdő Chi Kung tanfolyam A Tavasz Visszahozatala I. – Bian Hui Chun Gong A Bian Chi Kung eredeti neve Hui Chun Gong avagy a Tavasz Visszahozatala, A kínai császárok megfiatalító gyakorlata, a Huashan hegységből! Élet-Erő Növelő és Egészség Karbantartó Chi Kung tanfolyam, mely visszahozza az Egészséged és a Fiatalosságod! Mozgással – légzéssel – önmasszázzsal Örömmel

Viking

Farkas Gábor Viking
Tai Chi Chuan és Chi Kung specialista

Lépj kapcsolatba velem!
Viking tanfolyamaira az alábbi elérhetőségeken keresztül tudsz jelentkezni: +36 20 971 7431

hello[kukac]sanbao[pont]hu

Töltsd le az ingyenes Életerő Növelő Chi Kung ismertetőnket itt!

"A Tavasz Visszahozatala az, hogy az elfeledett álmaink is visszajönnek vele."

A letöltésért cserébe nem kérek semmit, még az e-mail címedet sem!
Annak viszont örülök, ha bárhol megosztod a letöltés linkjét, vagy bármely tartalmat, cikkemet, oldalamat!