Bai Shi 拜師
A Tai Chi 24 mozdulatos Nei Gong (belső erő) gyakorlatairól olvashatsz
írta Dan Docherty – szerkesztette Viking
Tai Chi 太極 Nei Gong (belső erő) 内功 Yin Yang 陰陽 24 Shi (formula) 式
A “Bai” 拜 írásjele két lefele tartott, összetett kezet jelenít meg. Ezt a tartást veszik fel a kínaiak, amikor tisztelettel adóznak az isteneknek, vagy egy magasabb státuszú személynek, például egy tanítónak: kiterjesztett értelemben vallásos tiszteletet, imádatot is jelenthet. Tudjuk, hogy a kantoni nyelvjárásban a “Sifu” kifejezés használatos a harcművészeti oktatók (valamint bármilyen tudomány képzett gyakorlójának) megszólítására. Ugyanez mandarin nyelvjárásban úgy hangzik, “Shi Fu”. A “Shi” 師 írásjele egy (pontosabban ez első) lobogónak a rajza, amelyet a fővárosban tartottak, kiterjesztett értelemben pedig valami olyat jelent, amely a többi fölött áll, lehet tehát főparancsnok, mester, satöbbi.
A Shi Fu/ Sifu kapcsolatban a “Fu”-nak két lehetséges írásjele van. Az első olyan embert jelent, aki cselekszik vagy elrendez dolgokat, tehát itt lehet tanár vagy oktató. A második “Fu” írásjel apát jelent, és egy kéz, valamint egy bot vagy fejsze rajzából áll: az apát családja főnökének és oktatójának tekintették.
Egy másik kifejezést is használtak, ez a “Lao Shi”, szó szerint “öreg mester”, mivel a hagyományos kínai társadalomban tisztelet övezte az időseket tudásuk és tapasztaltságuk miatt. Ám ezt a kifejezést gyakrabban alkalmazzák kalligráfia- vagy festés-, mint harcművészeti oktatókra. A Forradalom óta a kormány hadat üzent a “feudalizmusnak”, és ezek helyett a kifejezések helyett inkább a “Jiao Lian” használatát szorgalmazza, ami szó szerint edzőt jelent.
Miért ez az ellenállás? És miért van az, hogy nyugaton a kínai harcművészetek legtöbb gyakorlója még csak nem is hallott a Bai Shi-ról? Miért nem gyakorolják szélesebb körben? Mi a célja? Van-e még jelentősége napjaink társadalmában?
Nézzük először a kulturális hátteret, amelyből a Bai Shi 拜師 megszületett. Először is, előbb vagy utóbb minden társadalom hierarchikussá válik. A konfucianizmus és az általa hirdetett gyermeki szeretet elve – azaz az idősebbek iránt tanúsított tisztelet, – hatására a kínai társadalom ez irányba különösen fogékonnyá vált. Másodszor, a kínai harcművészetek és vallások közötti kapcsolat nagy, ám nem mindig felhőtlen múltra tekinthet vissza. Ez vezetett ahhoz, hogy bizonyos rituális, meditatív és filozófiai elemek átkerültek a harcművészetek gyakorlatába. Ezt hangsúlyozza a “Bai” írásjele.
Akkor hát mi is a Bai Shi? A kínai harcművészetek területén ez egy rituális elemekből is álló ceremónia, amelyet egy mester hajt végre, és amely során egy vagy több gyakorló “belép az ajtón”, és tanítvánnyá lesz. Miután a Bai Shi feltételeit felolvasták vagy elmondták a tanítványoknak, ők beleegyeznek, hogy megtartsák azokat, és megkezdődik a szertartás. Általában ez a mester otthonában vagy stúdiójában történik, ahol megtalálható a stílus alapítójának arcképe. Gyakran, de nem mindig, a tanítvány díjat fizet, általában piros borítékban, mivel a piros szerencsés szín, valamint mert úgy tartják, hogy nem illendő a pénzt nyilvánosan mutogatni.
Mi tehát a jelentősége ennek a szertartásnak? A tanítvány, amikor átesik a Bai Shi-n, elkötelezi magát az iskola, az alapító, kung fu testvérei, valamint, a mester irányába. A mester elismeri ezt az elkötelezettséget azzal, hogy megengedi a tanítványnak, hogy belépjen az ajtón, és cserébe ő maga is kötelezettséget vállal arra, hogy a művészet valódi továbbítását nyújtja a tanítványnak, és megkezdi ajtó mögötti edzését, mint például a Nei Kung gyakorlatok megtanítását. A tanítványt ezután már lehet, úgy emlegetni, mint Men Ren-t, szó szerint “ajtó ember”-t: már több, mint egyszerű tanuló.
Ilyen jellegű beavatási rítust egyaránt találhatunk a kínai titkos társaságokban valamint a buddhista és taoista vallásos rendekben is. Mindegyik esetben a beavatási ceremónia pusztán az első lépés a belső tanítások átadásának hosszú ösvényén, amely akár évtizedekig is tarthat. Ennek az eljárásnak az volt a célja, hogy olyan testvéri szövetségeket hozzon létre, melyek tagjai felismerik egymást a különleges szóhasználatról, vagy egyes technikák ismeretéből.
De hogyan is érdemelheti ki egy tanítvány a Bai Shi-t? A hagyomány az, hogy három évig kell járnia a mesterhez, azután pedig a mesternek kell három évig járnia őhozzá. Ezután, hat év elteltével, ha a tanítvány őszinte elkötelezettséget mutat, a mester elfogadja. Ez magától értetődően azt jelenti, hogy ha ezekhez a szabályokhoz mereven ragaszkodtak, nagyon sok ember nem jutott el a Bai Shi-ig. Ez kétségbevonhatatlan.
Mesterem nagybátyja, Cheng Wing-kwong is aközé a mindössze három ember közé tartozott, akik Hongkongban átestek a Bai Shin Wu Jian-chuan oldalán, ám így is csak 18 gyakorlatot tanult meg. Szerencsére mesterem az összeeset megtanulhatta az ő mesterétől, Qi Min-xuan-tól.
Miért lehet az, hogy az olyan neves mesterek, mint Wu Jian-chuan annyira kevés embernek adtak Bai Shi-t? Úgy vélem, az egyik ok az a téves elgondolás lehetett, hogy az ilyesmit a családon belül kell tartani, a másik pedig az, hogy ne legyen konkurencia.
Csak legutóbbi kínai utazásom idején volt lehetőségem megízlelni, milyen is lehetett Tai Chi Chuant tanulni, még azelőtt, hogy Yang Lu-chan Pekingbe vitte volna magával. 1984-ben ellátogattam a Wudang-hegységbe, ahol Chang néhány évet töltött, ám miután elolvastam Ma You Ching Wu Tu-nan, a hírneves régi harcművészeti történész élményeire alapozott lenyűgöző kutatásait, felkerestem Bao Ji-t és a Chen család faluját is.
Bao Ji Shaanxi (Senhszi) tartományban van, vonattal úgy 5 órányira a régi fővárostól, Xiantól. Chang San-feng itt az Arany pavilon taoista templomban élt, és itt tanulta meg Wang Zhong-yue is a művészetet. Érdekes belegondolni, hogy valóban “ajtók mögött”, azaz egy zárt vallásos közösségben tanították a művészetet, ami sokat segít abban, hogy magyarázatot kapjunk a rituális ceremónia és a füstölők alkalmazására.
A Chen család falujában jártam abban a házban is, ahol Chen Chang-xing Yang Lu-chan-t tanította, és amelyet napjainkban tajvani pénzből múzeummá alakítottak. Ha az ember megáll a házat körülvevő magas fal és a hatalmas fakapu előtt, nem láthat semmit abból, ami odabent történik, és úgy gondolom, hogy az edzések ott bent folytak, és nem nyílt helyen, hogy a Chen család Pao Chui (Ágyúütés) technikájának gyakorlói ne láthassák a Tai Chi edzéseket.
A korábbiakban már ejtettünk arról néhány szót, hogy ki részesülhet a Bai Shiban, de vajon ki adhatja? Normális esetben egy tanítvány csak akkor adhat Bai Shit, ha a mestere formális engedélyt adott erre. Sajnos nagyon sok önjelölt zsenit találni a Tai Chi világában, akik szeretnék nagymesternek mutatni magukat, miközben tudásuk és képességeik egyaránt hiányosak.
Ismerek egy Kanadában élő kínai Tai Chi Chuan mestert, aki tanult a mesteremtől és nagybátyjától is. Nagydarab, testes ember, és széles körben ismert arról a képességéről, hogy képes elviselni a gyomrára mért ütéseket. Sajnos az ötvenes évek óta senki nem korrigálta a technikáját. Pár éve felkereste egy San Francisco-i Yang stílusú Tai Chit oktató mester, aki barátunktól szeretett volna Bai Shit kapni, és megtanulni a Nei Kungot (amiből mellesleg a 24 helyett csak 12 gyakorlatot ismert). A Yang mester, azt gondolván, hogy most már rendelkezik a Nei Kung képességével, megkísérelte azt a bemutatót, amit a mesterem iskolájában végezni szoktak: egy tanítvány hat láb magasságból leugrik a hasára.
Mesteremet nemsokára telefonon kereste az illető Yang mester, akinek vér szivárgott a végbélnyílásán, valamit véreset köhögött és véreset is vizelt. Hallván, kitől is tanult szegény flótás, mesterem közölte vele, hogy egyáltalán nem meglepő, ami történt, és elküldte újra tanulni egy régi tanítványához, aki Chinatown-ban dolgozott, mint szemétszedő. Ettől meggyógyult.
A Tai Chi Chuanban, a Bai Shi-ban, és az életben ugyanaz a szabály: caveat emptor.
(kb. annyit tesz: Fogyasztó / vevő védd magad – kiemelt kockázatú termékeknél, fontos elolvasni az apró betűs részt is)
Okos, aki érti az embereket;
aki önmagát érti: ihletett.
Hatalmas, aki másokat legyőz;
aki önmagát legyőzi: erős.
Aki törekszik: nincs híján akaratnak;
aki megelégszik: gazdag.
Aki nem veszti természetét: hosszú életű;
aki nem veszti emlékezetét: örökéletű.