A Chi Kung története
„Mivel a taoisták és a buddhisták nem hisznek egy személyes teremtő istenben, nem is törekszenek az istennel való egyesülésre. Ők abból indulnak ki, hogy minden lény alapvetően elválaszthatatlan a lét ős-okától (és ezért nem is kell azzal egyesülniük), amelytől az ember csak hamis felfogása miatt érzi magát elválasztva. Ebből a hamis felfogásból következik az a szükségszerűség, amit a taoisták az eredethez való visszatérésnek, a buddhisták pedig megvilágosodásnak neveznek – egy olyan transzcendentális megtapasztalás, amely összetöri az ego vakításának béklyóit. Ezt a megtapasztalást a lelkesülés és egy addig soha sem sejtett szabadság érzése kíséri. Ez nem abban rejlik, hogy elérjük a lét okával való egyesülést, mert ez az egység sosem szakadt meg, hanem ezen egység örömteli észlelésében, amelyre oly sokáig vakok voltunk.”
A Chi Kung (Qigong) gyakorlatok alapja ősidők óta a légzés (légzésterápia és Tunapai), összekötve az életpontokat stimuláló testgimnasztikával (Taoyin, Daoyin) és egy életen át tartó, szigorú diétával (Changming). A Chi Kung (Qigong) gyakorlatok szoros kapcsolatban állnak a kínai orvoslással (Anmo) is.
Már az időszámítás kezdetén elkezdték a kínai orvosok (HuaTuo) bevonni a Tao Te King (Daodejing) és a Ji King (YiJing) taoista elképzeléseit a terápiás gyakorlatba. Ehhez kifejlesztettek egy sor gimnasztikai gyakorlatot, amelyek a légzést kísérték és a Chi (Qi) áramlásának szabályozásán keresztül az egészséget hivatottak elősegíteni. Ezekből keletkeztek később a testfunkciók és a szellem szabályozására szolgáló meditatív gyakorlatok, terápiás mozgásgyakorlatok, szexuális praktikák és az önmasszázs. Hogy ezen gyakorlatok némelyike a harcművészetben mikor kezdett átalakulni Taóvá (Dao), pontosan nem lehet megállapítani.
