A kezdetek kezdetén, a száznapos kihívás előtt
Mint ahogy a jó magyar népmesék, én is az elején, mondhatni a kezdetek kezdetén kezdem.
Szóval hosszú ideig elhúzódó bonyodalmak és furfangos időtologatás után megérkeztem első Yang stílusú tai chi órámra, igencsak január vége felé, ahol az öreg, köldökét verdeső ősz kecskeszakállal rendelkező kínai mester helyett egy fiatal, vörösesszőke, mosolygós Viking fogadott. Gyanakvóan hunyorítottam össze szemeim és felvettem a „Na, majd meglátjuk!” kemény attitűdöt, amikor egy kedves hölgyemény libbent be a terembe és csoportos kép készítésére kért fel mindenkit. Akkor éreztem, hogy ajjaj, elkezdődött a kötődés (pedig kiskoromban nem könnyen lehetett elcsábítani egy téli fagyival), s valahogy körülölelt a terem és az emberek kellemes szellemisége. Na, de nem adjuk ilyen olcsón, gondoltam, és csak azért is lapos pillantásokkal méregettem a körülöttem állókat. Aztán megkezdődött az oktatás, s az óra végére azt gondoltam itt jó helyen leszek. Ami nagyon megfogott az a formulák konkrét harci helyzetekben való demonstrálása, mely számomra rendkívüli módon segíti a megértést, és a bevésődést. Ezen kívül mindig arra vágytam, hogy a gyakorlat főfogását elméleti háttérrel fűszerezzék, ami az órák keretein belül időnként meg is valósul.
A kínai harcművészetekben jártas ismerőseimmel folytatott csevegéseim során kiderült számomra, hogy a tai chinak valamilyen szinten mindennapos elfoglaltságnak kellene lennie. Ez volt az a dolog, amit nem tudtam volna elképzelni esetemben. Én, aki esténként fáradtan esek haza a mindenféle programok, érdeklődési körök, meg élvezetek megismerésének, elmélyülésének, kielégítésének súlyos kötelességei alatt sínylődve!? De be kell vallanom valahol mélyen zavart, hogy valami mellett, ami igazán érdekel, és úgy érzem, spirituális utam egyik fontos mankója lehet, nem tudok teljes vállszélességgel kiállni.
Aztán óra végén tudomást szereztem a 100 napos Tai Chi kihívás fogadalom „mozgalmának” létezéséről, mely mintha nekem született volna. Motivál, aktivál, kényszerít, belevisz, és ha minden jól megy, kondicionál is. Már láttam is magamat egy széles zöld mezőn, ragyogó napsütésben, órákig kecsesen mozogva, ahogy hajamat fújdogálja a langyos tavaszi szellő, s én lágy mozgásommal elringatom magam, mint édesanyám régen a bölcsőben (na jó, a babakocsiban). Álmodozásomból Viking információhalmaza ébresztett fel, mindenféle személyes és csoportos célokról, továbbá nyújtási gyakorlatokról, meg valami hosszú és érdekes nevű dologról, ami biztos nagyon bonyolult és én nem tudom megcsinálni, és egyébként sem tai chi, tehát nem érdekel (ez volt a csak Bien Chi Kungnak becézett Bien Hui Chun Gong Chi Kung).
Szóval emailt fogok róla kapni, amit át kell tanulmányoznom, és választanom kell mindenféle vállalásokat, mormogtam elhúzott szájjal hazafelé menet és az orromat is erőteljesen csavargattam mindeközben. Másnap terveim szerint a vállalások limitált szériáját tettem magamévá, csakis szigorú én védelem céljából, és titkon még annak is örültem, hogy csoport már nekem nem jutott, a „kevesebb több” bölcs közmondás oltárán áldozván. Amikor aztán az internetes 100 Napos Napló elkészült, és én felhívtam kedves Mesterem, Vikinget, kérdéseimmel, ő leleményes módon megbízott még két chi kung formula elvégzésével, annak ellenére, hogy az eredetileg elvállaltat utáltam, mert nem ment. És láss csodát, a két új gyakorlat segítségével lassan megszerettem a chi kungot is, és kedvet kaptam a Tavasz visszahozatala tanfolyam elvégzésére, és a mindennapi gyakorlás hatására még egy csoportba is becsatlakoztam, teljesen saját indíttatásból, ahol kedvesek, érdeklődők, segítőkészek és önzetlenek a csoporttársaim. Szavakkal nehéz kifejezni mennyi energiát, életérzést, értelmet, szemlélet többletet kap az ember, ha egy ilyen hasonló gondolkozású, hasonló érdeklődésű, hasonló célokkal rendelkező csoport tagja lehet, és mindeközben tapasztalhatja nap, mint nap, hogy mennyi mindenre képes. Még nincs egy hónapja, hogy részt veszek a kihívásban (2 nap sajnos kimaradt, de nem vagyok magammal szigorú, ti se legyetek magatokkal), de fizikailag erősebbnek, ellenállóbbnak érzem magam, pszichikailag pedig kiegyensúlyozottabbnak.
A Napló vezetése önismereti utak feltárására is szolgál az esetemben, emellett növeli az elköteleződésem mélységét. Remélem, kiterjeszthetem ezt a szokást életem egészére, de ugyebár ez már tényleg csakis rajtam múlik.
„A gyakorlás akkor kezdődik, amikor megértjük, milyen dimenzióval, jelentőséggel bírhat egy kis tett az egész világra nézve.”— Kosen Thibout
2011. március – Szilvi
