Tai Chi Chuan - Chi Kung - Nei Kung
100 napos kihívás

100 napos Lite (TM) Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás és a részvétel

Ez a lehetőség nem túl régóta van, viszont meg kell osztanom veled. A héten az edzéseken, és a Zoomos előadáson is, ismét elővezetem az ötletemet, a 100napos kihívással kapcsolatban, ezt megosztom most mindenkivel! Ha még nem akkor most, és a következő edzésen!

Azoknak, akik azt érzik, hogy nem tudnának minden nap gyakorolni, mert olyan élethelyzetben vannak, olyan a munka és időbeosztásuk, másokat ápolnak, hogy ez fizikailag nem fér bele, kitaláltam a heti 4-5 napos gyakorlásból álló 100napos Tai Chi Chuan és Chi Kung gyakorlás Light-ot!

Lejjebb nem megyünk a gyakorlások számát illetően, mert heti 3 nap az nem kihívás, ebben a játékban! A heti 4-5 nap, pedig azt jelenti, hogy kicsivel többet gyakorolsz mint minden másnap. Az, hogy mely napokon gyakorolsz a héten, az csak tőled függ, de tapasztalataim szerint az ritkán működik, hogy legyakorolsz 4 napot egyben, utána pihensz, majd ismét négy nap. Ez maximum egy táborban működik, otthoni, önálló gyakorlásnál nem. Ehhez, ugyan úgy el kell készíteni a feladatlistát, regisztrálni kell, mint ahogy az eddigi 100napos kihíváshoz is, aminek most lehet új nevet kellene találnom…

Az eddigi 100napos kihívás, melyben minden nap gyakorolunk, heti hét nap, új neve lehetne akár 100napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás Hard vagy Extra, mert néha tényleg annyira nehéznek érezzük a feladatok elvégzését. Szerintem, összességében ugyan úgy fogom hívni mint eddig, 100napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás.

Szóval, ha végig gondoltad, kipróbáltad, vagy megbeszéltük, hogy sehogyan sem fér bele az életedbe időben a heti 7 nap gyakorlás, akkor válaszd a Light-ot! Ami semmilyen hátránnyal nem jár, kevesebbet fogsz gyakorolni önállóan, viszont ugyan azt a támogatást fogod megkapni mint a többiek! Volt egy ötlet, javaslat, hogy tartson tovább, míg össze nem jön a 100nap, azt én nem szeretném. Úgyhogy, marad a 100 napos keret, és abban lehet választani, most 100napos gyakorlás Light heti 4-5 gyakorlási nappal, vagy a normál 100napos gyakorlás heti 7 gyakorlási nappal. Azt viszont lehet, hogy ha úgy érzed, több is belefér, akkor felfelé emeled a gyakorlások számát, heti hétre.

Mit lehet tenni akkor, ha valakinek már kialakult feladatai vannak a napi gyakorlásban?

Van akinek már kialakult, mi a feladata, mit gyakorol, és mindennap, ott mivel lehet turbózni a gyakorlást?

Azzal, hogy kap egy kis nyomást, hogy minden nap, mindenképpen meg kell csinálni a gyakorlatokat a kihívás ideje alatt. Nem lehet az, hogy kimarad egy nap, vagy, ha igen, akkor be kell pótolni, hacsak nincs előre betervezve valami. Tehát van egy extra nyomás, ami alatt teljesíteni kell, és ott kell megtalálni benne, azt a nyitottságot, kíváncsiságot, és örömöt, ami miatt gyakorolni szeretnénk. Ez teljesen biztosan formálni fogja  a személyiséget, ehhez szükséges azt kitalálni előre, hogy mi az amit megváltoztatnál magadon, és néha az is jó, hogy mire. Ezek bármik lehetnek.

Ha megvan minden feltétel és elkezdjük, akkor a cél az, hogy a 100 nap alatt Még Jobb, Még Igazabb, és Még Szebb Emberré válj! Ez egyébként is cél, most egy kicsit intenzívebben.

Tehát tedd fel magadnak a kérdést:

Milyen gyakorlatokat ismerek már?

Milyen gyakorlatokhoz, milyen típusú gyakorlatokhoz lenne kedvem?

Miért szeretnék 100 napon keresztül, minden nap gyakorolni?

Mi a jó abban, miért jó nekem az, hogy minden nap gyakorolok, gyakorolni fogok?

Miben segíthet ez nekem? Hogyan tudok ezáltal segíteni a környezetemnek?

Többen mondtátok azt, hogy csak a gyakorlás öröméért szeretnétek belekezdeni a 100 napos kihívásba. Ezzel semmi probléma nincsen, viszont mi lesz az üzemanyag, ami miatt végig fogod csinálni?

Tavalyi feladat volt mindenkinek, hogy keresd az örömöt a gyakorlásban. A gyakorlásnak örömöt „kell”(ene) okoznia. Jól „kell”(ene) esnie. Viszont, ha minden nap meg kell csinálni, nem lehet kihagyni egy napot sem, mi lesz az, ami miatt végigcsináljuk, és mi lesz az, ami örömöt fog okozni a gyakorlásban? Mi volt az, ami miatt elkezdtél gyakorolni? Mi az, amit a gyakorlással el szeretnél érni, meg szeretnél valósítani, vagy megtartanál?

„A gyakorlással visszahozni az elfeledett álmainkat!”

A rutinnal elvégzett gyakorlatok néha nem okoznak semmit, max fájdalmat, fásultságot vagy undort. Mégis vagyunk néhányan, akik fájdalommal, „úúúútálattal” de végig csináljuk a gyakorlatsorokat, gyakorlunk, és utána jól érezzük magunkat. Átküzdjük magukat a nehézségeken és utána jobban érezzük magunkat.

.

Két ok miatt lehet gyakorolni:

1. nyereség utáni vágy, az, hogy el akarsz érni valamit.

    • képességek elérése, kigyakorlása, erő, spárga, örömöt, jóérzést, frissességet, egészséget, kitartást ad, ellazít, feltölt. Ebből tuti Szellemi eredmény lesz.

2. menekülés, hogy elkerülj valamit, azért csinálsz valamit, hogy ne történjen meg.

    • meg kell csinálni a kihívást, a gyakorlatokat, mert ha nem, akkor valami rossz dolog fog történni. Mert biztosan meg fognak szólni, vagy csúnyán néznek majd rám. Ezek még sosem történtek meg, viszont ez az amit általában az elménk művel „velünk”, és ez amitől meg szeretnénk „szabadulni”.

Talán egy könnyen érthető példa. Nem tudom miért focival, és is így tanultam. Azért mész el a meccsre, mert meg akarod nyerni, és gólt akarsz rúgni, és a játék, a meccs, az öröm is, mert szereted csinálni, és nem azért, mert muszáj, mert kell a fizetés, és nem akarod, hogy a csapatod kiessen, mert akkor játékosként kevesebb lesz a fizetésed.

.

Korábbi írásomból, kicsit kiegészítve azt:

Én első körben mindig azt javasolom, hogy test, a testi egészség legyen rendben, ezt próbáld meg rendbe tenni, erősíteni. Erős, egészség és hosszú, fiatalosság élet. Ez a Jing. A második lenne a az érzelmek, kommunikáció és az energiáink rendezése, a testben lévő mindenfajta keringés javítása, ez a Chi szintje, melynek eredménye a jó munkahelyi előmenetel, úgy ahogyan Te szeretnéd. Rang, gazdagság, szerencse, hírnév, csillogás, anyagi és nem anyagi is. A harmadik pedig a figyelemmel való munka, hogy minden gyakorlatra odafigyelsz, megpróbálsz benne lenni, és a lehető legteljesebb tudatossággal próbálsz meg benne lenni. A tudat koncentrációs ereje által kifejlődik, megjelenik, elérhető a Shen, a Szellem. Boldogság, Bölcsesség, Béke.

Gondoltam, még nem írom le, de nem bírom ki. A gyakorlásnak, a gyakorlatoknak, a Tai Chi és a Chi Kung gyakorlásának szellemi célja van. Mi ez a szellemi cél?

A cél a Szellem „elérése”, „megtalálása”, „felismerése”, „felemelése”, majd fenntartása és fejlesztése, amit nevelésnek is szoktak hívni.

A weboldalon itt: Mindent elolvashatsz és megtudhatsz a 100 napos kihívásról a felkészülésről, a részvételről, és annak feltételekről a sikered érdekében.  Ha jelszót kérne valamely írás, oda a ______   -at kell beírnod!

.

Ha nincs ötleted melyik gyakorlatok(at) végeznéd, a weboldalon lévő letölthető anyagban találsz hozzá ötleteket!

https://sanbao.hu/tartalom/100-napos-kihivasrol-olvashatsz/

Ha jelszót kérne valamely írás, az Viking Tanítványainak szól, akkor kérd Vikingtől!

.

Ha elkezded tanulni az online tanfolyamokat akár felvételről:

  • Aranyvirág meditáció I. felvételről és vagy Aranyvirág meditáció II. felvételről és Meditáció élőben – ismertető egyelőre e-maiben lesz hamarosan – videós ismertető is.

  • Aranyvirág meditáció III. élőben várható indulás február 22. vagy 29. szerencse, hogy szökőév van! 🙂 – ismertető egyelőre e-maiben lesz hamarosan.

.

Töltsd le a 4 oldalas ismertetőt, összefoglalót, melyben gyakorlatjavaslatok is vannak a kihíváshoz!

02-1-2024-100-napos-kihivas-4old-web-SanBao-TaiChi-ChiKung-NeiKung

02-1-2025-SanBao-Iskola-A-100napos-kihivas-4old web-SanBao-TaiChi-ChiKung-NeiKung

.

Végső Erőgyűjtő találkozó amely eddig a kezdés előtti héten hétfőn vagy csütörtöki napon volt, 17:45-20:45 óráig, ebben az évben 2025. február 10-én hétfőn 18:30-21:00 óráig lesz. Erre már lehet jelentkezni, elküldeni a vállalásokat. Néhány jelentkezést már kaptam is, Nekik köszönöm!

Vállalás elküldési határidő: 2025.02.06. csütörtök éjfél

Erre már lehet jelentkezni, elküldeni a vállalásokat. Néhány jelentkezést már kaptam is, Nekik köszönöm!

Érkeznek a vállalások táblázatok is, nagyon köszönöm, és használjuk erre az email címemet!

.

A 100napos kihívás részvételi hozzájárulás kategóriáját megtalálod az érdeklődőknek kiosztott jegyzetben, a weboldalon, és most itt. Hozzájárulás a XIV. SanBao 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás-hoz, hat kategória lett kialakítva. Ha nem tudod melyikbe kerülj vagy nem érzed jónak valamelyiket, kérlek jelezd! Teljesen kezdőkre, amennyiben szeretnének részt venni a XIV. SanBao 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás-ban, az 1. kategória vonatkozik.

.

Hozzájárulás a XIV. SanBao 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás-hoz, hat kategória lett.  A kategóriákat meg kellett alkotnom, a külsős jelentkezők miatt. Ha nem tudod melyikbe tartozol vagy nem érzed jónak valamelyiket, kérlek jelezd!

.

A 100napos mentor program 2025. díja:

Hozzájárulás a programszervezéshez, mely összegből fedezzük a kihívás alatt, a közös gyakorlások és minden egyéb felmerülő költséget.

.

Személyes regisztráció a kihíváshoz:

  • Ha részt veszel és befizetted az Aranyvirág meditáció I. vagy II. gyakorlás díját, akkor nincs több költséged, mert abban benne van a 100napos díja is. Ha nem, akkor:
  • 1. Vikinghez jár Tai Chi vagy Chi Kung edzésre, vagy a kihívás előtti évben volt legalább egy táborban: 15.000- Ft.
  • 2. Nem, vagy már legalább fél éve nem Vikinghez jár Tai Chi vagy Chi Kung edzésre, és a kihívás előtti évben nem volt legalább egy táborban, viszont teljesíti az összes feltételt és Vikinggel sikerül mindent egyeztetnie: 30.000- Ft.
  • 3. Annak, aki nem járt Vikinghez Tai Chi vagy Chi Kung edzésre, a kihívás előtti évben nem volt legalább egy táborban, teljesíti az összes feltételt és Vikinggel sikerül mindent egyeztetnie: 60.000-Ft. Ez az összeg csökkenthető, ha elkezd Vikingnél Tai Chit vagy Chi Kungot gyakorolni, valamint befizet előre 3 havi edzésdíjat (3×15.000-Ft.), amit természetesen lejárhat, plusz az 1. pontban lévő díjat, akkor ez csökkenti, és / vagy kiváltja a 3. pont díját.
  • 4. Melyeket a 100 napos kihívás alatt megrendezésre kerülő programokra és a közben felmerülő egyéb költségekre fordítjuk. Akinek ez nehézséget okoz, jelezze!
  • 5. Aki nem szeretne részt venni a közös gyakorlásokon, neki 29.500-Ft, ezzel segíti a többiek kihívásának teljesítését.

A 100napos kihívás részvételi hozzájárulás kategóriáját megtalálod az érdeklődőknek kiosztott jegyzetben, a weboldalon, ahol Mindent elolvashatsz és megtudhatsz a 100 napos kihívásról a felkészülésről, a részvételről, és annak feltételekről a sikered érdekében.

.

Biztosan lesz aki nem kerül be a 100 napos kihívásba, mert valamely feltétel nem teljesül nála, Viking vagy a Tanára nem tartják alkalmasnak rá, vagy keres valami kibúvót, vagy nem szeretné teljesíteni a feltételeket, esetleg nem veszi figyelembe Vikinget, a Tanárát vagy a Társait. Néha előfordul, nincsen ezzel semmi baj, ez egy normális dolog, mert ez a természet és a yin-yang elv rendje, ez egy természeti törvény. A 100 napos kihívás nem egy kötelező dolog, bár, aki hozzám jár edzésre, néha elvárom tőlük 🙂

Mentális zavarban szenvedőknek, pszichiátriai, gyógyszeres kezelés alatt állóknak nem ajánlom a kihívást, sem az edzések látogatását. Fenntartom a jogomat arra, hogy ilyen személyeket a kihívásból, az edzések látogatásából kizárjak, valamint bárkit, aki viselkedésével zavarja a Viking vagy a Csoport, bármely Csoport munkáját.

.

Csontlégzés és Csonttömörítés egészségre gyakorolt jótékony hatásai

A Csontlégzés és Csonttömörítés egészségre gyakorolt jótékony hatásai

A Csontlégzés és Csonttömörítés számos módon jótékonyan hat az egészségre. Segítenek eltávolítani a zsírt a csontvelőből, és így teret hoznak létre a velő számára a növekedéshez, ami fokozza a vérsejtek létrehozásának képességet. Feloldják ugyanakkor az izmokban levő feszültséget is, lehetővé téve a Chinek és a vérnek, hogy szabadon áramoljanak. Egyben csökkentik a szívre nehezedő terhet is.

A gerincvelőre különösen jótékony hatással van az energia, amit a Csontlégzés behúz a testbe. A hátproblémákkal küzdők összpontosíthatják a Csontlégzést a gerincvelőre és köré, hogy enyhítsék a hát kellemetlen érzését, miközben erősítik a hátukat. A hát feszessége és a hátfájás felszabadul a testből, ahogy a gerinccsigolyákat a Chi finoman eltávolítja és körbepárnázza.

A Csontlégzés és Csonttömörítés gyakorlatok általános eredménye az egészségesebb és megnövekedett belső erővel bíró test.

Csontlegzes_Lunarimpex-FB--SanBao-TaiChi-ChiKung-NeiKung

Csontlegzes_Lunarimpex-FB–SanBao-TaiChi-ChiKung-NeiKung

Eredeti bejegyzés: https://www.facebook.com/lunarimpex/photos/a.437585031716/10151371828811717

Eredeti link, azóta már nem működik:

https://lunarimpex.hu/Shop_kereses/product/Chia_Mantak-Csontvelo_Nei_Kung_halado_chi_kung_qigong

100. nap, 2023. XII. SanBao 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás

100. nap, 2023. XII. SanBao 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás

Kedves Gyakorló!

Ismét eltelt három hónap! Hivatalosan már csak 0 nap van hátra, így véget ért az idei, 2023. évi XII. SanBao 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás! Néhányan további vagy túlteljesítést vállaltak, nekik szurkolok tovább! Idén, ha jól tudom, nincs senki aki plusz 6 hetet vállalt volna.

https://www.sanbao.hu/tartalom/100-napos-kihivas

Nekem hátra van még 3 nap, és hármat szolidaritásból még vállalok azokkal közösen gyakorolni, akiknek még van vissza pár napjuk a 100 naphoz.

Tudastar-Kenguru-FB_IMG_1684562269974-SanBao-TaiChi-ChiKung-NeiKung

Tudastar-Kenguru-FB_IMG_1684562269974

Köszönöm a visszajelzést azoktól, akiktől kaptam! Volt aki már tegnap örömmel jelezte, hogy akkor volt a 99. nap hivatalosan, ma van a 100. nap a hivatalos kezdéstől, így van, akiknek ma sajnos és szomorúan, de mégis véget ér a 12. 100napos tai Chi Chuan és Chi Kung Kihívásuk!

Gratulálok mindenkinek aki részt vett, teljesített, azok pedig külön akik végig teljesítették mind a 100napot, esetleg egyetlen egy nap kihagyás nélkül!

Közben páran abbahagyták, emiatt nem kell szomorkodni, elégedetlenkedni, mert az okok, amiket hallottam, munka, egészség természetűek, azokkal nem mindig tudunk kalkulálni, tervezni.

Ha ugyan nem vettél részt a kihívásban, de most hirtelen gyakorolni támadna kedved pár napig, akkor keress egy egyszerű gyakorlatot, vagy videót, amit eddig kaptál, az alapján tudsz gyakorolni és akkor maximum 1 hétig végezd el a gyakorlatokat, vagy addig ameddig könnyedén megy! Akkor közösen vagyunk a finisben és azon is túl!

Ha van kedved folytatni a gyakorlataidat, ha nem is minden nap, akkor hajrá! Ha segítségre lenne szükséged, jelezd! Ha tudod folytasd bátran a kihívást!

Tudastar-Garfield-FB_IMG_1684530484711-SanBao-TaiChi-ChiKung-NeiKung

Tudastar-Garfield-FB_IMG_1684530484711

Gratulálok minden résztvevőnek, kiváltképp a 100napot sikeresen teljesítőknek!

Tudastar-Kenguru-ketto-FB_IMG_1684530507268-SanBao-TaiChi-ChiKung-NeiKung

Tudastar-Kenguru-ketto-FB_IMG_1684530507268

Még egyszer köszönöm a részvételed és a teljesítésed a 12. 100napos SanBao Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívásban!

https://www.sanbao.hu/tartalom/100-napos-kihivas

100. nap, 2020. IX. SanBao 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás

100. nap, 2020. IX. SanBao 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás

2012. februárjában indult el az első 100napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás, 2020. május 19-én már a IX. SanBao 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás ért véget, vagy ér véget, ha ma.

Ismét véget ért egy 100napos SanBao Tai Chi Chuan és Chi Kung Kihívás, 2020-ban már a IX., mely február 10-én kezdődött, és május 19-én ér véget!

Ha valaki február 10-én kezdte, és akkor elvégezte az első gyakorlását, akkor az volt az 1.nap, és 100 ismétléssel a 100. május 19-én van a Google naptár számlálója szerint. Ha nem így számolja, akkor május 20-án. Ha pótolnivaló van, mert kimaradt egy-egy nap vagy gyakorlás, akkor annyi nappal lehet később a vége. Ez max 5-7 nap lehet szerintem. Így, amikor vége, onnantól betehetsz más gyakorlatokat, vagy csereélheted az eddigieket!

Ebben az évben extra feladattal kellett mindenkinek megküzdenie, nem csak a kihívás résztvevőinek. Vírus következményei, kijárási korlátozás, home office, vagy megváltozott munkakörülmények, mert mégis be kellett járni. Ez extra feladatokat, terheket adott, ami nem biztos, hogy segítette a kihívás teljesítését. Mondhatjuk, hogy egy extra kihívás volt, ami március 13-tól május 15-ig tartott, 60napig! Azért ez eléggé kemény és megterhelő, és van, akinek még nem ért véget, hiszen a munkahelyek, bölcsik, óvodák, iskolák még nem indultak újra, és ki tudja mikortól, és lehet, hogy a nyárig nem…

Ezért minden 100napos kihívásba jelentkezőnek gratulálok, bármennyit is teljesített belőle! Külön gratulálok mindannyiótoknak ahhoz, hogy ezt az időszakot átvészeltétek!

Nyilván mindenki azt szeretné, ha mind a 100napot teljesíti a IX. 100napos SanBao Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívásban! Én is erre törekszem!

Köszönöm minden tanítványomnak a gyakorlásukat!

Viking

Viking-szelfi-kinai-2020.03-SanBao-TaiChi-ChiKung-NeiKung

Viking 2020.03

Itt már készültem arra, hogy online is megtartsam a Tai Chi és Chi Kung edzéseket.

www.onlinetaichi.hu

https://onlinetaichi.hu/tartalom/tai-chi-chuan-tanfolyamok/

Minden tanfolyam online oktatás keretében is zajlik, akkor is, ha az oldalon másként szerepel, és esetleg nincs még frissítve az!

Emiatt, a haladó csoportokhoz is tudsz csatlakozni, akkor is, ha nem Budapesten élsz, vagy nem megfelelő az edzések napja.

Minden élő foglalkozást rögzítek, így azok bármikor visszanézhetőek, így mindig olyan, mintha éppen akkor lenne az edzés!

SanBao Tai Chi Chuan, Chi Kung, Nei Kung offline és online is! Élőben!

 

Az eredeti face bejegyzés, 2020.: https://www.facebook.com/notes/348662822875025/

Régen ott voltak jegyzetek, melyeket egy idő után a face megszüntetett és elrejtett, viszont emlékként néha előkerülnek. Abból mentem át őket a weboldalra, és frissítem, aktualizálom, ha szükséges.

Viking motivációja a SanBao 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihíváshoz

Ma volt nálam Viking, hogy megmutassa a motivációját. Itt elolvashatod, mit is hozott nekem.

.

Viking motivációja a SanBao 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihíváshoz: (tovább…)

Védett: XIV. SanBao 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás segédanyagai

Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez meg kell adni a jelszót:

Védett: Kiegészítő jegyzet a gyakorlati felkészüléshez 06_2 – 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás

Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez meg kell adni a jelszót:

Védett: Az Élethez és a Helyes Gyakorláshoz szükséges „fűszerek” – 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás

Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez meg kell adni a jelszót:

100 napos kihívás Vállalások – Két példa – 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás

SanBao Tai Chi Chuan és Chi Kung

100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás

SanBao Tai Chi Chuan Chi Kung Nei Kung logo2

SanBao Tai Chi Chuan Chi Kung Nei Kung logo2

A 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás

Két Példa Vállalás

Alább két teljes körűen végiggondolt példát olvashatsz, a 100 napos kihíváshoz, a szerzők engedélyével, és kis módosításokkal, az anonimitás érdekében. Ne keresd azt, vajon ki írhatta, mert az nem fontos. Lehet, csak én találtam ki mindkettőt, azért, hogy inspiráljalak. „Filmünk főhősei kitalált személyek, történetünk csupán a fantázia szüleménye.”

 

Te elküldted már a terveidet, vállalásaidat?

 

Első példa:

Nagyon-Hosszútávú-Célkitűzés:

Egy olyan rendíthetetlen – megfélemedés-mentes – állapotot érek el, melyben könnyedén meg tudok nyílni magam, az emberek, a kollektív tudat, és más létsíkok felé. Ezzel az energetikai állapotom, tudatosságom és a fizikai testem optimális szinten van ahhoz, hogy anyagi jól-létben, innovatív ötletekkel és energetikai technikákkal szolgáljam az emberiséget és segítsem az embereket előre az életben világi és energetikai blokkjaikon keresztül. Ezen állapot létrejötte után megtanítom az embereknek, hogy hogyan érhetik el ezt az állapotot.

A 2014-es száz napos kihívás része ezen cél elérésében:

Egyéni célnak a Hun Yuan Qi Gong – körök egyesítése – napi szintű elvégzése és a körökön áramló energiára való fokozatosan szűkülő fókusszal – a „végén” feltehetően egyhegyűen -, a belső szerveim fizikai és energetikai kapcsolatait felismerem, tudatosítom és teszem vele mindazt, amit innen még talán el sem tudok képzelni.

Ezen cél elhelyezése egy középhosszú távú célban: 10.000 óra Hun Yuan Qi Gong elvégzése, gyakorlása és vele való foglalkozása.

Csoportcélom az, hogy hasizom erősítő gyakorlatokat végezzek és látható eredményként 3,5 cm-vel kevesebb legyen a mért kerület a hasamnál. Jelenleg kissé kellemetlenül érzem magam a testemben. Ez az egyik oka. Ehhez csoportot keresek.

Ezen cél egy kissé „szétszórtabb” cél „alcélja” és motivációja: Egy olyan életmód kialakítása, melyben az étrendem nyers, vegetáriánus és a testemmel harmonikus. Nem okoz elhízást, valamint bármely étkezés után nem jönnek fel olyan gondolatok pl, hogy „na, ezt kár volt megenni”. A minőségi étrendhez kert is kell, termelői piac, valamint olyan konyha kialakítása, amely kényelmesen és könnyegén fogadja magába a nyers konyha látszólagos hátrányait. Ehhez kiegyensúlyozott napi rend szükséges – pl a több napos előkészítésű ételek normális ütemezéséhez, vagy a kertbeli teendők szinte napra pontos elvégzéséhez. Valamint ebbe az életmódba beletartozik még napi szintű testmozgás, valamint önkezelések és az SI ízületem elmozdulásai miatt létrejött relatív elcsúszást és az abból eredő szervi elváltozásokat optimumra emelni.

A 2014-es száz napos kihívás megvalósítása:

  1. a) Egyéni célom elvégzéséhez meg kell tanulnom a Hun Yuan Qi Gong-ot.

– 26 nap áll rendelkezésre a gyakorlat memorizálására és mozdulatok pontosítására. Egy egy órás instructional videó megnézését tegnap megkezdtem.

– Két napot szánok még egyéb videók megtekintésére. Esetleges különbségek megkérdezésére Vikinget felkeresem.

– Egy hetet szánok Hun Yuan Qi Gong mozdulatsorainak memorizálására;

– Újévig Vikinget 2 alkalommal keresem meg mozdulatok pontosítása és esetlegesen felmerülő kérdések tisztázása céljából. 2014.02.03-ig.

-2014.01.13-tól kondicionálom magam a reggel 6 órai kelésre, és gyakorlat elvégzésére.

  1. b) A megtanult gyakorlatot 2014.02.03-tól 100 napon keresztül minimum egyszer reggelente elvégzem a lehető leglassabban a teljes fókuszomat a gyakorlaton tartva. Esetleges további megfigyeléseimet és kérdéseimet 10-15 naponta megbeszélni szeretném, ehhez valószínűleg kialakul majd a megfelelő fórum.
  2. c) XY jelezte, hogy velem szeretne egy csoportban lenni. Nem tudom, hogy ő mit szeretne. Ezért hajlandó vagyok más csoportcélt vállalni, ha szükséges. De addig is 2014.02.03-ig keresek pár instrukciót, hogy miként érdemes edzeni.
  3. d) ha az általam megjelölt célok inkább fordítottak csoportdinamika szempontjából, vagyis az általam kitűzött csoportcél inkább egyéni és fordítva, akkor természetesen hajlandó vagyok cserélni ezen.

 

Második példa:

Olyan helyzetekben is szeretném a magabiztosságomat kifejleszteni (fejleszteni?) amik nem feltétlenül tartoznak a komfortzónámba, amikhez nem vagyok hozzászokva. A saját magamba vetett hitem szeretném erősíteni, hogy képes vagyok megvalósítani az eltervezett céljaimat. Most úgy érzem, hogy hiába is mondom magamnak, hogy amibe eddig belevágtam, azt megcsináltam, a nagy  kihívások előtt megtorpanok, és a félelem megbilincsel, kihátrálok vagy ürügyet keresek. Meg szeretném erősíteni magamban azt, hogy igyekezettel és komoly munkával el tudom érni a célomat.

Jó eszköz lehet ehhez a felülés? 1000 db felülés a 100. nap végére. Ezt kellő kihívásnak érzem (tán már-már azt mondanám, hogy nem tudom, hogy lehet ezt megcsinálni…), mert most egyben nagyjából a tizedét tudom megcsinálni, sorozatokban pedig max 300-at, de az sem teljes felülés, ahogy mondtad, hanem hasprés. Szóval inkább azt mondom, hogy 100 megy. Lelkesen csinálnám, mert úgy gondolom, jobban érezném magam a bőrömben.

A másik dolog, amiben fejlődni szeretnék, a fókuszáltság. A tavalyi évem a kimerülésig tartó pörgésről szólt. Korlát nélkül szaladgáltam jobbra-balra, ahogy épp a programok jöttek. Néha megfordult a fejemben, hogy olyan vagyok, mint aki attól fél, hogy lemarad valamiről, és mindenképp menni kell ezzel-azzal, ezt vagy azt csinálni, mert ha nem, akkor elszalasztok vmi pótolhatatlant.

Biztos mondtam Neked, hogy ebbe konkrétan bele is betegedtem augusztusban. Egy napig magas lázam volt, semmi más. Két nap múlva pedig semmi bajom… Az energiaszintem nullázását betetézte a karácsonyi őrület. Teljesen kimerültnek éreztem magam. Most januárban úgy döntöttem, hogy leépítem ezeket a dolgokat. Csak a sport maradt meg, az eléggé intenzíven, de hét közben semmit nem vállalok be, hétvégén is max az egyik napon. Elterveztem, hogy ezt a hónapot, a kihívásra való készülésre szánom. Ezért is voltam annyira zavarodott, hogy az agyban felkészülés ellenére is képtelen voltam normális célt találni. Csak kapkodtam a gondolataim után, de nem tudtam megfogalmazni, hogy mit szeretnék. A megbeszélés sokat segített, ezúton is köszönöm.

A célom az volna, hogy arra koncentráljak, ami és aki igazán fontos, a többiről pedig le tudjak mondani, le tudjam hámozni úgy, hogy ne érezzem, hogy veszítek valamit. A fókuszáltság az előző célomat is segíthetné, úgy érzem, mert az energiáimat a célom elérésére tudnám fordítani, és nem lényegtelen dolgokra.

Az Aranyvirág meditáció tudna segíteni? Két éve odáig jutottam el, hogy tudok ülni és relaxálni, ezt azóta is gyakorlom. Viszont tovább nem tudtam lépni. A munkahelyemen is segítene. Emellett fel is frissítene meg fel is töltene energiával. Szeretnék a meditációban tovább lépni.

Elfogadható vállalás tehát?

  • mindennap felülés, a 100. nap végére 1000 db;
  • Aranyvirág meditáció minden nap legalább 20 perc;
  • ezen kívül pedig:
    • rászoktam a nassolásra az utóbbi pár évben, ezért a 100 napos alatt nem ennék csokit, desszertet, sütit, chipset, kekszet és ehhez hasonlókat;
    • minden héten meglocsolom a növényeimet;
    • minden nap megiszom két liter folyadékot – ez volt már vállalásom két éve, de a napi két liter még ma sincs meg mindig.

30-40 percet tudok minden nap gyakorolni;

  • hétfőn meló után felülés, este meditáció;
  • kedden reggel (chen xiyi után) felülés, este meditáció;
  • szerdán meló után felülés, este meditáció;
  • csütörtökön reggel (chen xiyi után) felülés, este meditáció;
  • pénteken meló után felülés, este meditáció;
  • szombaton és vasárnap reggel (chen xiyi után) meditáció, este felülés.

Remélem, nem írtam túl sokat…

Várom a válaszod!

.

Te elküldted már a terveidet, vállalásaidat?

.

.

Minden amit a 100napos kihívásról tudni lehet, katt.

Védett: Jegyzet a gyakorlati felkészüléshez 06-1 – 100 napos Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívás

Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez meg kell adni a jelszót:

Hírek, események

Aranyvirág meditáció II. tanulás, gyakorlás

Kedves Érdeklődő! Örömmel értesítelek, hogy lehetőséged van a Aranyvirág meditáció II. online tanuláson, gyakorláson részt venni február közepétől, március, április és május hónapban, összesen 5 alkalommal! A tanfolyamon kívül, heti 3, maximum 5 gyakorlás elegendő, így ezzel a gyakorlással részt vehetsz a 100 napos Lite (TM) Tai Chi Chuan és Chi Kung kihívásban! Aranyvirág meditáció a

Légzőgyakorlatok Nei Kung Kezdő és Haladó online tanulás, gyakorlás – felvételről

Légzőgyakorlatok I. és / vagy II. Nei Kung Kezdő és Haladó online tanulás, gyakorlásra felvételről jelentkezni, és részt venni, 2 hónapon keresztül, a választott tanfolyamtól függően 4-6 alkalommal! Légzőgyakorlatok Nei Kung – Belső Munka. Munka a figyelemmel, légzéssel, befelé figyeléssel. A légzőgyakorlatokon keresztül megmasszírozzuk a belső szerveinket, chit gyűjtünk, és keringetünk a légzésünk és a figyelmünk segítségével. Légzőgyakorlatok I. Nei

Keddi Tai Chi és Chi Kung Teljesen Kezdő, Alapozó Alaptanfolyam Budapesten

Kedves Érdeklődő! Teljesen Kezdők számára indítok Teljesen Kezdő, Alapozó Tai Chi és Chi Kung Alaptanfolyamot Budapesten, jól megközelíthető helyszínen! A személyes, jelenléti foglalkozást annak ajánlom, aki most szeretné teljesen elölről elkezdeni a Tai Chi (Taiji, Tajcsi) és a Chi Kung (Qi Gong, Csikung) tanulását.

Kezdő Chi Kung tanfolyam – Teljesen kezdőknek és ismétlőknek – Zoomon Online Felvételről

Chi Kung Tanfolyam Kezdőknek és Ismétlőknek – online felvételről Kezdő Chi Kung tanulása, gyakorlása – kérdések, jelentkezés – Online Felvételről Örömmel tájékoztatlak, hogy lehetőség van Kezdő és Ismétlő Chi Kung Tanfolyamra – online felvételről! Haladó Chi Kung akkor lesz, ha jelzed nekem, hogy szeretnél jönni!

Online Teljesen kezdő, Alapozó Tai Chi és Chi Kung Alaptanfolyam Zoomon Felvételről

Kedves Érdeklődő! Teljesen kezdők számára Teljesen kezdő, Alapozó Tai Chi (Taiji) és Chi Kung (Qigong) Alaptanfolyam Zoomon Online Felvételről, egyéni kezdéssel, a jelentkezésed utáni első csütörtöktől 18:30-20:00 óráig. A Zoomon Online Felvételről foglalkozást annak ajánlom, aki most szeretné teljesen elölről elkezdeni a Tai Chi (Taiji) tanulását és nincs lehetősége eljönni a heti rendszerességű személyes edzésekre.

Viking

Farkas Gábor Viking
Tai Chi Chuan és Chi Kung specialista

Lépj kapcsolatba velem!
Viking tanfolyamaira az alábbi elérhetőségeken keresztül tudsz jelentkezni: +36 20 971 7431

hello[kukac]sanbao[pont]hu

Töltsd le az ingyenes Életerő Növelő Chi Kung ismertetőnket itt!

"A Tavasz Visszahozatala az, hogy az elfeledett álmaink is visszajönnek vele."

A letöltésért cserébe nem kérek semmit, még az e-mail címedet sem!
Annak viszont örülök, ha bárhol megosztod a letöltés linkjét, vagy bármely tartalmat, cikkemet, oldalamat!