Tai Chi Chuan - Chi Kung - Nei Kung
100 napos kihívás

2012. Gergely és Hold naptár átváltó táblázat a Chen Xiyi gyakorlatokhoz

Kicsit hosszadalmas a naptár elkészítése, ezért abból 2017-ben nem készült újabb, bár tudom, hogy jó lenne.

Az alapok talán látszanak belőle. A táblázat előnye, hogy együtt van benne a Gergely és a Hold naptár is.

Ez a táblázat a Chen Xiyi neve által fémjelzett gyakorlatokhoz készült, természetesen más gyakorlatokhoz is használható. A táblázat alapján egyszerűen kiszámolható, megnézhető, mikor kell gyakorlatokat váltani és az is, melyikre. Ebből a táblázatból egyértelműen látszik az is, hogy a Hold hónapok nem 28 naposak.

A táblázat használata nagyon egyszerű. A legfelső és a legalsó (Gergely Nap) vízszintes sorban (1-31) találod a Gergely naptár szerint a hónapok napjait. A közöttük lévő sorokban pedig a hozzájuk tartozó hold napokat, tehát azt, hogy a Gergely naptár szerint, a kiválasztott napon, a holdhónap hányadik napjánál tartunk. Például: január 25. az első holdhónap harmadik napja. Vagy, április 18. az a 3. holdhónap 28. napja.

Gergely-HoldKalendarium2012.jpg

1. A sárga négyzetek a Holdhónap 1. Újhold és 15. Holdtölte napját jelölik, kivéve, ha vasárnapra esnek, itt kell gyakorlatot váltani.

2. A piros négyzetek a vasárnapot jelölik, vastagon vannak keretezve.

3. „z  x,y” A Chen Xiyi gyakorlatok sorszáma az osztott négyzetekben van jelölve. Például: „6. Hold hónap 6.1” ez azt jelenti, hogy a hatodik holdhónap első gyakorlatát kell elvégezni. A „15  6.2” azt jelenti: „15” a holdhónap 15. napja, a „6.2” a hatodik holdhónap második gyakorlata.

4. Az “N” és az “F” a növő és a fogyó Holdat jelölik.

Az „Időszakok” a gyakorlatokhoz tartozó periódusokat jelölik. Mivel minden gyakorlat egy adott holdciklushoz tartozik, és az év első hónapjának kezdete évenként változó, ezért a gyakorlatok kezdő dátumai is változnak. Az Időszakokhoz tartozó szám, azt jelenti, hogy a Holdhónap hányadik napján kezdődik az. Elnevezése a természetben lezajló változásokra utal. Programok tervezésénél is érdemes figyelembe venni, hogy milyen időszak következik. Tapasztalataim azt mutatják, hogy szinte napra pontosan van a váltás.

Például megfigyeltem azt, hogy a Dér/ A Zúzmara megjelenik (Hóharmat) időszak kezdetekor valóban van zúzmara, ami két-három napig tart, aztán elmúlik, de hidegebb van onnantól kezdve. Ez felfedezhető a többi időszaknál is.

Hírek, események

Yang Fém Patkány (Yang Víz) 2020. II.

Yang Fém Patkány (Yang Víz) 2020. II. Kedves Gyakorló! Érdekes időszak ez a mostani… Korábban írtam erről és a “jótanácsaimról”, amit nagyon kis módosítással ismét közreadnék, hiszen kérdezitek, mi a teendő, mit is kellene csinálni most, a jelenlegi helyzetben? Ismét korlátozva vagyunk, igaz nem úgy és nem annyira, vagy legalább annyira, de mégis máshogy, mint

Hold Esszencia Chi Kung (Qi Gong) A Hold Esszencia összegyűjtésének gyakorlata

A Hold Esszencia összegyűjtésének gyakorlata Őszi Napéjegyenlőség Ez az őszi betakarítás ideje. Itt az ideje, hogy elraktározd a tartalékokat a hosszú télre, és megvizsgáld, hogy mit hozott a Nyár ebben az évben?

Boldog Hold- és Őszközép ünnepet!

2020. október 1-én tartják az őszközép ünnepet, ami a 8. holdhónap 2. felének kezdetét is jelenti. Ilyenkor érdemes esti sétát tartani, megcsodálni a Holdat, mert azt tartják, hogy ilyenkor a legnagyobb, legfényesebb, meg azt is, ha alaposan szemügyre veszed a holdat, akkor egy mozsár előtt ülő nyulat lehet látni, de ezt majd a legendánál…

Szerdai Teljesen kezdő, Alapozó Tai Chi és Chi Kung Alaptanfolyam Budapesten, 19:30-21:00 óráig

Kedves Érdeklődő! Teljesen kezdők számára indítok Budapesten Teljesen kezdő, Alapozó Tai Chi (Taiji) és Chi Kung (Qigong) Edzést, Alaptanfolyamot 2020. november 1-től szerdánként 19:30-21:00 óráig. A csoport 2020. november 1-től  Budapesten indul! A foglalkozást annak ajánlom, aki most szeretné teljesen elölről elkezdeni a Tai Chi (Taiji) tanulását. Csatlakozz a csoporthoz már most! Hívj fel +36

Teljesen kezdő, Alapozó Tai Chi Chuan (Tai Ji Quan) és Chi Kung (Qigong) Alaptanfolyam Budapesten szabadtéren és Zoomon Online élőben

Kedves Érdeklődő! Teljesen kezdők számára indítok Budapesten, fedett, jól megközelíthető helyszínen, és Zoomon Online élőben Teljesen kezdő, Alapozó Tai Chi és Chi Kung Alaptanfolyamot.

A 24 Yin Yang Taiji Neigong története

Bernard Kwan 2011. április 29. írása alapján

Viking

Farkas Gábor Viking
Tai Chi Chuan és Chi Kung specialista

Lépj kapcsolatba velem!
Viking tanfolyamaira az alábbi elérhetőségeken keresztül tudsz jelentkezni: +36 20 971 7431

hello[kukac]sanbao[pont]hu

Töltsd le az ingyenes Életerő Növelő Chi Kung ismertetőnket itt!

"A Tavasz Visszahozatala az, hogy az elfeledett álmaink is visszajönnek vele."

A letöltésért cserébe nem kérek semmit, még az e-mail címedet sem!
Annak viszont örülök, ha bárhol megosztod a letöltés linkjét, vagy bármely tartalmat, cikkemet, oldalamat!