A taijiquan gongfu kifejlesztése (interjú)

A taijiquan gongfu kifejlesztése (interjú)

Interjú Yang Zhenduo (YZD) és Yang Jun mesterekkel (YJ)

Készítette Jeremy Blodgett (JB)

JB: Hogyan edzett ön, amikor fiatal volt?

YZD: Ősi és neves családból származom. Nemzedékek óta foglalkozunk hivatásszerűen a taijiquan tanításával. Kína 1949-ben történt felszabadulása után a Nemzeti Sport Minisztérium nagy jelentőséget tulajdonított a taijiquan gyakorlásának. Úgy Yang Yun, mint én, ebben a tekintetben nagyon megtisztelve érezzük magunkat, és ugyanakkor felelősségérzet tölt el bennünket. Több okból is kifolyólag nekem ki kellett fejlesztenem magamban a gungfut. A gongfu kifejlesztése azonban nem könnyű. Egyrészt gyakorolni, edzeni kell, másrészt folyamatosan bővíteni kell az elméleti tudást, javítani az elmélet megértését. Objektív és szubjektív szempontból is mindkettőhöz kemény munkára van szükség.

A régmúlt nemzedékek fiataljainak volt egy bizonyos alapjuk. Amikor mi gyakoroltuk a taijiquant, kora hajnalban, 4 vagy 5 órakor keltünk. Nemcsak mi magunk edzettünk, hanem tanítottuk is a taijiquant. Egész nap nem volt egyetlen szabad percünk sem, egészen estig, amikor már mozdulni sem tudtunk. De amíg edzettünk, nagyon jól éreztük magunkat. A forma végrehajtása most átlagosan körülbelül 25 percet vesz igénybe. A múltban, mi 45 perc alatt végeztük el a formát, és minden alkalommal egymás után háromszor csináltuk végig. A mozdulatok közötti átmeneti idő hosszabb volt, a testtartás alacsonyabb, és a mozdulatok lassúbbak. Nagyon kimerítő volt - időnként annyira, hogy úgy éreztük, lehetetlen felkelni az ágyból - alig tudtunk kikászálódni. Vesződséges, nagy fáradtsággal járó feladat volt.

De most mindez másképp van; az a korszak már a múlté. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy abban az időben az emberek több tényleges harci tapasztalattal rendelkeztek. A lökő kezek, a páros szabad küzdelem és az egyéni gyakorlás rengeteg lehetőséget biztosított az edzésre és a harcra. A lökő kezekben, például, több más tanítvánnyal együtt, pirkadat előtt felkeltem edzeni; valójában a gongfu kifejlesztésén dolgoztunk. Manapság viszonylag kevesebb erre a lehetőség. Végül is, most minden más, mint a múltban, amikor a küzdelemre fektették a hangsúlyt.

JB: Sok taiji gyakorló érdeklődik a lökő kezek iránt, de nincsenek tisztában azzal, hogy a bot használatának az a célja, hogy segítse a fejlődést ezen a területen. Tudna mondani néhány szót arról, hogy a bottal milyen módon érdemes gyakorolni és milyen várható végeredménnyel?

YZD: A taiji rugalmas botot használ a kar erősítésére és az egész test koordinációjának fejlesztésére. A múltban erre a célra lándzsát használtak, de napjainkban a bottal helyettesítik. Ha a teljes taijiquan sorozatot nézzük, a lökő kezeket akkor lehet elkezdeni, amikor a tanítvány már elsajátította a pusztakezes formát. A lökő kezek a lökésre helyezi a hangsúlyt; nem az ütésre. A szabad küzdelemben általában szabad kéz technikákat alkalmaznak olyan formában, hogy a hangsúly az ütésen van. A lökő kezek azonban civilizáltabb.

A lökő kezekben szükség van bizonyos fokú erőre a karban. Aki nem képes lökni, az nem tud „négy unciával ellökni ezer fontot,” magyarán nem képes a legkisebb erőfeszítést használva hatást gyakorolni az ellenfélre, ürességbe irányítva őt. Bár a dolog nem ennyire egyszerű, a lényeg az, hogy szükség van némi testi erőre. A speciális rezgő bottal való gyakorlás nagy segítséget nyújt, mert erősíti a kart, és nagyban elősegíti az egész test koordinációjának javítását.

YJ: A külső harcművészetek kívülről befelé haladva dolgoznak a testtel, míg a belső harcművészetek belülről kifelé haladva teszik ugyanezt. A két cél ugyanaz. A taijiquan ugyanolyan nagy fontosságot tulajdonít a léleknek vagy szellemnek, mint az egészséges és erős fizikum kialakításának. A belsőt és a külsőt egyaránt fejleszti.

A végtagok erősítésének egyik módja az egyes testtartások gyakorlása. Egy másik mód a bot használata, mivel az segít erősebbé válni. Fa Jin, az erő spontán kibocsátása, nem csak a külsővel van kapcsolatban. Szükséges hozzá a belső is, ami összhangba hozza a Dan Tien energiáját a végtagok energiájával. A belsőt és külsőt össze kell kötni, egységesíteni kell. A bottal való gyakorlás nem csak a karok erősítéséről kellene szóljon. Ha ez történik, akkor nem más, mint külső harcművészet. A belső, és annak minden aspektusa, szintén jelen kell legyen. A végtagok külső alakítását, a mozdulatokat is szükséges gyakorolni, de ugyanakkor figyelmet kell szentelni a kölcsönös (külső és belső) fejlesztés gondolatának is.

JB: Elmondana néhányat a taijiquan belső aspektusai közül?

YZD: Az egyik bemutatónknak kitűnő volt a kommentárja; egyebek között „beállítottságról, hajlamról, képességről” beszélt. Ez azért van, mert a harcművészetek gyakorlása nemcsak a külsőségekre vonatkozik, hanem a Jing, Qi és Shen belső aspektusaira is. Lehetséges a belsőt külsőleg kifejezni? Meg tud mutatkozni ez a kifejezés? Ha csak külső harcművészeteket gyakorlunk, néhány aspektus nem elég. Általánosságban véve a Jing a születés előtti energia vagy életerő, a Qi a vitális energia, amely a vérhez kapcsolódik, és a Shen a mentális és spirituális energia. E három fajta energia között jól meghatározott kapcsolat van. Mindezekből kifolyólag lehetséges a mozdulatok szép és ihletett, átélt végrehajtása. Taiji gyakorlás közben jó esetben azt látjuk, hogy a gyakorló majd kicsattan az egészségtől, kecses és természetes. Amikor a Mineral Bureau-nál dolgoztam, beléptem egy ottani amatőr opera társulatba, és szereztem némi tapasztalatot a Peking Opera éneklésében. A Peking Opera és a harcművészetek megegyeznek abban a tekintetben, hogy mindkettő a Jinget, Qit és Shent kell kifejezze ahhoz, hogy jól tegye, amit tesz.

JB: Mit javasol azoknak, akik a gyakorlás mellett tanítani is szeretnének?

YZD: Van egy kínai közmondás, miszerint egy tanárnak az erény és tanulás mintaképének kell lennie, mert így válik méltóvá a tanári címre. Először is, a tanárnak példát kell mutatnia. Másodsorban, folyamatosan fejlesztenie kell magát. Mindemellett hitelesnek, nyíltnak kell lennie és tanítványaihoz való viszonyulását őszinteség, egyenesség és jóhiszeműség kell jellemezze. Az őszinteségem teszi lehetővé, hogy elnyerjem mások bizalmát. Ez a legfontosabb. Függetlenül attól, hogy a tanítványom Kínából vagy máshonnan származik, ha én tanítom, azt nagyon lelkiismeretesen teszem. Amiről itt tulajdonképpen szó van, az a tanár jelleme. Mi, kínaiak különösen nagy hangsúlyt fektetünk az erkölcsre, és nemcsak a harcművészetek gyakorlásában. Egy tanárnak a társas érintkezésben is példamutatóan kell viselkednie, mivel a tanítványok nemcsak harcművészetet tanulnak tőle, hanem a magatartását, életvitelét is figyelemmel kísérik. Legyen tiszteletreméltó és igazságosan gondolkodó, elfogulatlan. A taijiquan tanulmányozásában, elsajátításában tanácsos szerénynek lenni. Mao elnököt idézve „A szerénység lehetővé teszi az emberek számára az előrehaladást. Őszinteség javasolt az emberekkel szemben, és szerény tanulás másoktól.” Ily módon, aki tanár akar lenni, annak először példaképpé kell válnia. Akiben nincsenek meg ezek a tulajdonságok, az nem őszinte, egyenes tanár.

JB: A Taiyuanban nyáron tartott bemutatója sok ember számára az első lehetőség volt arra, hogy az új egyszerűsített formát lássa. Mi vette rá ennek az új formának a létrehozására?

YZD: Nagyon sok helyen, például külföldön, sokan szeretnének taijiquant gyakorolni, de amikor rájönnek, hogy a forma milyen hosszú, úgy érzik, túl bonyolult. Han Hong Wang, Michigan-ből egyszer elmesélte, hogy sok tanítványa nem tudja gyakorolni a formát, mert túl hosszú és túl bonyolult nekik. Úgyhogy idővel kialakítottam a „Tizenhárom mozdulat taijit”, hogy még több ember számára tegyem lehetővé a taiji gyakorlását, és tovább növeljem a tanítványok számát.

Az egyszerűsített forma nagyon egyszerű, mivel csak tizenhárom mozdulatból áll. Ebben a formában nincsenek egy lábon álló mozdulatok (magas állások), sem lefele nyomó mozdulatok (mély állások). Éppen ezért egyszerűbb az idősek számára is. Ezen kívül a forma nagyon rövid; kettő, három perc alatt be lehet fejezni. Ebből kifolyólag a forma még több ember számára vált gyakorlásra alkalmassá, mivel megfelelőbb, könnyebben elfogadható kezdők számára, és főleg az idősebb korosztály számára.

A forma mozdulatai a következők: nyitás; felhőben járó kezek; ostortartás; ököl a könyök alatt; fehér daru kitárja a szárnyát; térdsöprés és lökés; játék a gitáron; veregesd meg a ló nyakát; szúró tenyér; csapás ököllel; lépés előre, hárítás és ütés; lépés előre, ragadd meg a madár farkát, és keresztező karok.

Amikor nemrég Pekingben jártam, a Kínai Harcművészetek folyóirat igazgatója felkért, hogy hozzak létre egy egyszerűsített (tizenhárom mozdulatból álló) kard formát. Sokan szeretnek taiji kardot gyakorolni, de mivel koruk előrehaladott és a forma túl hosszú, nem tudják megjegyezni.

JB: Általában melyek a tanulás szakaszai kezdő taiji gyakorlók számára?

YZD: Amikor új tanítványnak kezdjük tanítani a taijiquant, általában három szakaszra bontjuk a tanulási folyamatot. Az első szakasz a hozzávetőleges gyakorlás. A második lépés a részletes gyakorlás. A harmadik szakasz a finomító, vagy minőségi gyakorlás. Az első szakaszban a tanítványnak nagy vonalakban el kell sajátítania a formát; ennek a szakasznak az a fő célja, hogy a tanítvány megismerkedjen a formával. Az elején nehéz megérteni, hogy miről van szó, és a tanítvány még nem igazán érti az elveket. Később, ahogy telik az idő, a tanítvány kezdi tisztábban érteni az alapvető dolgokat, és ezáltal össze tudja kötni a mozdulatokat. Amikor ez az alap már megvan, a tanítvány belép a második szakaszba. Ekkor újratanulja a mozdulatokat úgy, hogy figyelembe veszi a tíz alapelvet, és ennek a magasabb standardnak megfelelően gyakorol. A végső szakaszban a tanítvány minden mozdulatot letisztít, kifinomít. A kezdők meglehetősen gyenge alapokkal rendelkeznek, ezért ha a kezdeti elvárások túl szigorúak, a tanítvány nem lesz képes elérni a célt.

A gongfu kifejlesztése időigényes folyamat. A taiji megfelelő gyakorlásához nemcsak értelemre, megértésre van szükség. Ebből a szempontból a taiji gyakorlása nem nagyon hasonlít másra. Három dologra van szükség hozzá: gyakorlatba ültetni, csinálni/megvalósítani, és sikert érni el (a megvalósításban). De ez a „gyakorlatba ültetés” minden embernél más. Vannak, akiknek könnyebben megy az utánzás, ezért gyorsabban haladnak, kevesebb időre van szükségük. Másoknak nem megy olyan könnyen az utánzás, és ennek megfelelően hosszabb időre van szükségük. Mivel ez egyénenként változik, a tanárnak igazítania kell az edzés ütemét a tanítványokhoz. Nagy általánosságban, a tanítványoknak az előbb említett három tanulási szakasz elveit kell követniük. Aki kérdez a tanáraitól és a gyakorlottabb tanítványoktól, attól kevesebb erőfeszítést követel a gyakorlás. Azok számára, akiknek kevésbé jók az adottságai, az edzés több munkát igényel. Például, előfordul, hogy miután egyszer megtanítjuk a tanítványnak a gyakorlás helyes módját, ő mégis visszatér az eredeti edzésmódjához. Ez pedig okozhat gondokat. Nos, a taiji gyakorlásához a megértés képességére van a legnagyobb szükség.

JB: Említette, hogy a gongfu időigényes folyamat. Mit jelent a „gongfu”?

YZD: A legegyszerűbb magyarázat az, hogy a gongfu gyakorlása, vagy egyszerűen csak a „gongfu” magába foglalja úgy az erő, mint a készség fejlesztését. Gyakorlással növekszik az erő. A gongfu másik összetevője a készség. Valaminek a puszta ismerete nem biztosít készséget, jártasságot; ehhez a gyakorlatba kell ültetnünk. Függetlenül attól, hogy melyik harcművészetet gyakoroljuk, legyen az hosszú ököl, például, vagy egy belső harcművészet, mindenképpen szükség van készségre, és szükség van erőre.

A gongfu gyakorlása régen nem olyan volt, mint ma. A múltban a kemény edzésen volt a hangsúly. Manapság az a fajta edzés már nem felel meg az emberek fizikai egészségének, mivel a túlzásba vitt edzés következtében sérülések következhetnek be. Azon kívül, előfordulhat, hogy keményen edzünk, de nem a megfelelő módon, és idővel ebből problémák adódhatnak. Éppen ezért, a társadalmi fejlődés irányát követve, manapság tudományosabb megközelítéssel építjük fel az edzést, és nagyobb hangsúlyt fektetünk az edzési technikára. Azonban, ha a gongfut tekintjük, továbbra is szükség van kemény munkára. Nem elég csak beszélni róla anélkül, hogy tennénk is érte.

Általánosságban véve két célból lehet edzeni. Az első cél az egészség megőrzése és a betegségek gyógyítása. Aki gyakorolja a formát, főleg ha ezt az általunk meghatározott követelményeknek megfelelően teszi, az ki tud gyógyulni betegségekből és meg tudja őrizni egészségét. Azonban, akit érdekel, az elmélyülhet a következő lépésben is, és dolgozhat a gongfu kifejlesztésén. Csak az bízhat igazán a gyakorlásban, akit valóban érdekel. Aki kényszerből tesz valamit, az nem fog nagy sikereket elérni.

A gongfu kifejlesztéséhez kemény munkára van szükség, és sok más dolog jelenlétére. Szükség van a felismerés és megkülönböztetés képességére, valamint jó felfogásra. Ezen kívül fontos a mozgékonyság, és az erő megléte a mozdulatokban. Mindezeknek a feltételeknek a teljesülése lehetővé teszi a gongfu kifejlesztését. De mindenki másképp edz. Van, aki gyorsabb, így alig néhány év alatt jó alapot képes létrehozni. Másoknak egy kicsit több időre van szükségük. Ez mindenkinél más és más.

JB: Tekintettel arra, hogy a taiji a kínai kultúrán alapul, ön szerint külföldiek általában lassabban tanulnak meg a taijizni?

YZD: Véleményem szerint ezt nem lehet kőbe vésni. Mivel a kínaiak keleti kultúrában nevelkednek, valamivel jobbak a feltételeik a taiji elsajátításához. Analógiába állítható ez azzal, amikor kínaiak tanulnak modern tudományokat: csak mert a nyugatiak vezető szerepet töltenek be ezen a területen, nem feltétlenül jelenti azt, hogy kínaiak nem lehetnek szintén ott az élvonalban. Általában véve az ázsiaiak, és főleg a kínaiak, képesek „lenyelni a keserű pirulát”, vagyis elviselik a nehézségeket és képesek nagyon keményen dolgozni. A gongfu gyakorlása különbözik valaminek a „lenyelésétől”, de a hasonlat fennáll. Ízletes, finoman illatozó falatokat könnyű elfogadni. A taijiquan gyakorlása azonban közelebb áll a „keserű pirula” lenyeléséhez. Jelenleg nagyon sokan gyakorolnak taijiquant azzal a céllal, hogy erősítsék a testüket és megőrizzék egészségüket, és az ő számukra ez nem is igazán fontos. De ha a gongfu gyakorlását nézzük, a kínaiak inkább képesek „lenyelni a keserű pirulát”.

JB: A harcművészeti és egészség megőrzési szempontokon kívül milyen más előnyei vannak a gyakorlásnak?

YZD: A legtöbben csak az egészségük megőrzéséért és betegség gyógyításáért gyakorolják a taijit. A taiji gyakorlása azonban többfunkciós tevékenység és sok más előnye is van. Mivel a mozdulatokon van a hangsúly, esztétikai élményt is nyújt. Ugyanakkor a gyakorló személyiségét is alakíthatja és összekötő kapocsként is szolgálhat különböző kultúrák, népek között. A taijiquan többfunkciós tevékenységgé fejlődött, ma már nem egyszerűen harcművészet, ami a támadásról és védekezésről szól.

http://yangfamilytaichi.hu/yangfamilytaichi.hu/index.php/yang-familiy-tai-chi/33-tortenet/42-interju-yang-zhendou-esyang-jun-mesterekkel

http://yangfamilytaichi.hu/yang-familiy-tai-chi/42-interju-yang-zhendou-esyang-jun-mesterekkel